Partnereink
MTI
Parlamenti diákinfó
IKT oktatási körkép
Interaktív Oktatástechnikai Portál
eduline.hu
Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
Budapesti Művelődési Központ
Történelemt@nítás.hu
Marczibányi Téri Művelődési Központ
Modern Iskola magazin
Katedra Online
Időjárás-előrejelzés
Időjárás-előrejelzés
Szótár

Szótár (DictZone)
Betuméret csökkentéseBetuméret növeléseNyomtatás
A köznevelés megújítása diákszemmel
Forrás: MTI, EMMI  
2014.02.19. szerda
Sajtótájékoztató (2014.02.18.)

Idén ősszel is megrendezik az országos diákparlamentet, ezúttal Székesfehérváron - jelentette be a köznevelési államtitkár 2014. február 18-án, a budapesti Uzsoki utcai Középiskolai Leánykollégiumban tartott sajtótájékoztatón, miután a program előkészítéséről diák-önkormányzati képviselőkkel egyeztetett.

Hoffmann Rózsa elmondta: a több mint egyórás egyeztetésen jelen lévő diákok nagy része azon az állásponton volt, fontos, hogy rendszeresen minősítsék a pedagógusokat. Fontosnak tartották a tanárképzést is, hogy a megfelelő pedagógusokat válasszák ki a pályára. 

Az államtitkár szólt arról, hogy jelenleg 25 761 pedagógus jogosult az első, előzetes minősítési szintre, és 8065 már regisztrált is a portfólió feltöltéséhez. A számokból úgy látja: a tanártársadalom nagy többsége megértette ennek szükségességét.

Hoffmann Rózsa kérdésre arról, hogy több pedagógus kedden bejelentette, bojkottálja a portfólió feltöltését, azt mondta: ezt hatan jelezték, majd csaknem negyvenen csatlakoztak hozzájuk. Úgy véli, ahhoz, hogy a pedagógusok társadalmi megbecsülése növekedjen, számos eszközre van szükség. Ilyen a béremelés, de emellett fontos az is, hogy merjék vállalni: külső, objektív mérce alapján lépnek előre a pályán. A végső minősítésük óralátogatással és egyéb szempontokkal is kiegészül majd. Azoknak a tanároknak az előrelépését szeretnék segíteni, akik már sok mindent bizonyítottak a pályán.
A bojkottnak nem örülnek, értelmetlennek tartják - jegyezte meg, hozzátéve: eddig csak közalkalmazotti bértábla volt, és nem voltak pedagógus fokozatok. "Egyenlőségjel volt a tanárok között, és nem volt objektív mérce" - rögzítette.
Kitért arra is: a találkozón egy diák sem nehezményezte az iskolai közösségi munkát, de kívánatosnak tartották, hogy több lehetőség nyíljon meg. Hoffmann Rózsa szerint a lehetőségek tárháza már most jelentős, és azt szeretnék, ha ott nyújtanának segítséget a diákok, ahol erre valóban szükség van, példaként az időseket, egyedül lévőket említette.
Beszámolója szerint az érettségiző diákok úgy élték meg, hogy sokszor túlszabályozott vagy túl részletes a tananyag. Szerinte ez azt igazolja, hogy központilag kell a tananyag mennyiségét szabályozni. A Nemzeti alaptanterv, amelyben a kötelező minimumot igyekeztek előírni, reményei szerint ezeket a negatív élményeket is csökkenti majd a következő évfolyamoknál.

Dózsa Eszter a tatai diákönkormányzat képviseletében kiemelte: aktív eszmecserét folytattak. Az előre hozott érettségi, a kollégiumi élet is a témák között szerepelt - mondta, megjegyezve: még mindig nem tudnak mindenben egyetérteni, de jó, hogy meg tudták egymást hallgatni. A felek fontosnak tartották a tanárok minősítését és a közösségi szolgálatot. Kiemelte: ők az előre hozott érettségi területén átgondolnák, mely tárgyakból lehet vizsgát tenni.

Juhász Bence a miskolci diákönkormányzat képviseletében szintén előremutatónak tartotta a megbeszélést. Kiemelte: a célban egyetértenek, azaz, hogy a közoktatás színvonalát emeljék, az ehhez vezető utat látják esetenként eltérően. Ütközési pontnak tartotta az előre hozott érettségi megszüntetését.

Szvitekné Máté Szilvia, az egyeztetésnek otthont adó fővárosi Középiskolai Leánykollégium igazgatóhelyettese szintén konstruktívnak nevezte a megbeszélést.

A köznevelés átalakításáról széles körű szakmai és társadalmi párbeszéd során véleményükkel, javaslataikkal a pedagógus szakmai és érdekvédelmi szülői és diákszervezetek, továbbá a szakértők hozzájárultak ahhoz, hogy a folyamat a társadalom többségének egyetértésével és támogatásával menjen végbe.

(MTI)

***

A Köznevelésért Felelős Államtitkárság tájékoztatója:

A köznevelés megújítása a diákok érdekeit szolgálja, éppen ezért fontos, hogy elmondhassák, hogyan élik meg, hogyan értékelik a változásokat – mondta Hoffmann Rózsa, köznevelésért felelős államtitkár a Diákönkormányzatok képviselőivel folytatott megbeszélés után.

Sajtótájékoztató a diákönkormányzatok képviselőivel folytatott megbeszélés után (2014.02.18.)

A nagyobb állami felelősségvállalás, a tananyag egységes szabályozása, a felzárkóztató és tehetséggondozó programok, a minden tanuló számára elérhető délutáni foglalkozások egytől egyig olyan intézkedések, amelyek az esélyek kiegyenlítését, a jobb minőségű és méltányos köznevelési rendszer megalapozását szolgálják.

A pedagógushivatást támogató előmeneteli rendszer bevezetésének, a képzés megújításának, a külső szakmai ellenőrzés bevezetésének a gyermekek a legfőbb kedvezményezettjei, hiszen a tisztességesen megfizetett, jól képzett, magas színvonalú munkavégzésben érdekelt pedagógusok nélkül nincs jó köznevelés. A Nemzeti Pedagógus Kar az állami és önkormányzati fenntartású köznevelési intézményekben dolgozó pedagógusok autonóm köztestületeként hozzájárul a szakmai együttműködés, valamint a hivatás társadalmi megbecsülésének növeléséhez.

A kormány a rendszerváltozás óta a legnagyobb mértékű pedagógusbér-emelést hajtja végre, melynek első évében háromszor emelkedik az óvodapedagógusok, tanítók, tanárok fizetése. Mindemellett közel 200 milliárd forinttal több forrást biztosít a köznevelésre elődeinél.

A tankönyvellátás változásai nyilvánvalóvá teszik, hogy a kormány a gyermekek, a családok érdekeit képviseli, nem a profitorientált cégekét. Kevesebb, de jobb minőségű tankönyv lesz. Egyszerűsödik a tankönyvválasztás mind a pedagógusok, mind a diákok és szüleik számára.

A családok, az ország közös célja, hogy a mai gyermekekből sikeres, a közösségért tenni tudó, művelt és versenyképes tudással rendelkező, becsületes felnőttek legyenek.

(Köznevelésért Felelős Államtitkárság)


Rendezvénynaptár
<2019. november>
HKSzCsPSzV
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930
Hírmozaik
Kapcsolódó oldalak
Budapest Portál
Iskolai agresszió kezelése
MFPI banner
Tehetségháló
Éniskolám
FOK Nonprofit Kft.
MFPI - Weszely Galéria
Budapesti Ifjúsági Portál
Könyvtárporta - Fővárosi oktatási intézmények könyvtári oldala
Európai év - 2013
A polgárok európai éve - 2013
Est.hu