Partnereink
MTI
Parlamenti diákinfó
IKT oktatási körkép
Interaktív Oktatástechnikai Portál
eduline.hu
Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
Budapesti Művelődési Központ
Történelemt@nítás.hu
Marczibányi Téri Művelődési Központ
Modern Iskola magazin
Katedra Online
Időjárás-előrejelzés
Időjárás-előrejelzés
Szótár

Szótár (DictZone)
Betuméret csökkentéseBetuméret növeléseNyomtatás
Eredményhirdetés a Szily TISZK-ben
2009.06.03. szerda
dijjelkep

Sikeresen befejeződött a Fővárosi Komplex Szakmai Tanulmányi Verseny, amelynek ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadója 2009. május 22-én (péntek) 10.30 órától kerül megrendezésre a SZILY TISZK dísztermében.

Befejeződött a fővárosi szakképző intézmények 11. évfolyamos nappali tagozatos tanulóinak versenye, amely a tanév egyik kiemelkedő programja, már több mint egy évtizedes múltra tekint vissza. A tanulmányi verseny, amely évek óta több száz szakközép-iskolai tanulót foglalkoztat és motivál, ezúttal is a tehetséges és szorgalmas tanulók vetélkedője, megmérettetése volt. Az erőpróba után 29 dobogós helyezésű győztesről és több tucat nyertesről beszélhetünk, hiszen  minden döntőbe került tanuló sokat nyert tudásának koncentrálásával, előadásmódjának, produkciós képességének kipróbálásával.

A verseny azt a pedagógiai célt igyekezte megvalósítani, hogy az egyes tantárgyi keretek között megtanultakat a tanulók adott probléma megoldásához komplex módon tudják alkalmazni.

A verseny gyakorlati és szóbeli fordulóinak szervezését és lebonyolítását az MFPI szakképzési szakértői közreműködésével és irányításával a következő Térségi Integrált Szakképző Intézmények vállalták magukra.

1. SZILY TISZK: Szily Kálmán Kéttannyelvű Műszaki Középiskola, Szakiskola és Kollégium
Gépészet és elektrotechnika-elektronika szakmacsoportok
Versenyfelelős: Darázsné Nagy Terézia igazgatóhelyettes

2. CSEPEL TISZK: Csepel-Sziget Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium
Informatika szakmacsoport
Versenyfelelős: Bak Zsuzsa tagozatvezető

3. GAZDASÁGI TISZK: Károlyi Mihály Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű Közgazdasági Szakközépiskola
Közgazdaság és kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoportok
Versenyfelelős: Steinerné Donner Ágnes igazgatóhelyettes

4. PETRIK TISZK: Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola
Vegyipar és környezetvédelem-vízgazdálkodás szakmacsoportok
Versenyfelelős: Baranyiné C. Veres Anna igazgatóhelyettes

5. GUNDEL TISZK: Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola
Vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoport
Versenyfelelős: Kovács László igazgatóhelyettes

6. HUMÁN TISZK: Raoul Wallenberg Humán Szakképző Iskola és Gimnázium
Egészségügy szakmacsoport
A verseny helyszíne: Kanizsay Dorottya Egészségügyi Szakképző Iskola és Gimnázium
Versenyfelelős: Maurer Miklósné tanár

A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet a verseny meghirdetőjeként a korábbi versenyek tapasztalatai alapján bízott abban, hogy ez évben is szokásos lesz az érdeklődés és a versenyzési kedv a szakközépiskolák tanulói részéről.

Ennek az elvárásnak megfelelő színvonalon eleget is tettek a diákok és motiváló tanáraik. A kilencféle szakmacsoport versenyére összesen 275 tanulót neveztek az iskolák.

A verseny legjobbjait - a szakmacsoportonkénti első három helyezett tanulókat - és felkészítő tanáraikat, valamint iskoláikat ünnepeljük a május 22-i eredményhirdetés során a szervező TISZK igazgatók és versenyfelelősök, a versenybizottságok tagjai, az iskolák igazgatói, valamint a Főváros és az OIB képviselői társaságában.

Ezúton is szeretettel gratulálunk az I., II., III. helyezést elért tanulóknak, felkészítő tanáraiknak és a versenyeken részt vevő, a megmérettetést vállaló minden diáknak.

 

A versenyek összesített eredményei szakmacsoportonként letölthetők:

Rendezvénynaptár
<2019. október>
HKSzCsPSzV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Hírmozaik
Kapcsolódó oldalak
Budapest Portál
Iskolai agresszió kezelése
MFPI banner
Tehetségháló
Éniskolám
FOK Nonprofit Kft.
MFPI - Weszely Galéria
Budapesti Ifjúsági Portál
Könyvtárporta - Fővárosi oktatási intézmények könyvtári oldala
Európai év - 2013
A polgárok európai éve - 2013
Est.hu