Partnereink
MTI
Parlamenti diákinfó
IKT oktatási körkép
Interaktív Oktatástechnikai Portál
eduline.hu
Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
Budapesti Művelődési Központ
Történelemt@nítás.hu
Marczibányi Téri Művelődési Központ
Modern Iskola magazin
Katedra Online
Időjárás-előrejelzés
Időjárás-előrejelzés
Szótár

Szótár (DictZone)
Betuméret csökkentéseBetuméret növeléseNyomtatás
A projektmódszerről
- az MFPI februári Hírlevelében
2009.02.09. hétfő
Hírlevél - február

Megjelent a Mérei Ferenc Pedagógiai Intézet információs kiadványának legújabb, februári száma, mely az Intézet honlapján  elérhető. A lapból ízelítőül az alábbiakban Kelédi Ildikó írását közöljük, mely a projektmódszerről nyújt átfogó képet.

Napjainkban egyre többet halljuk mind politikai, mind szakmai körökben, hogy az oktatás megújítása nem történhet meg a tanítás-tanulás folyamatában alkalmazott módszerek megújítása nélkül. A Hírlevél következő számaiban folytatódik az alternatív oktatási szemléletek és korszerű pedagógiai módszerek bemutatása, illetve az is kiderül, hogy a főváros iskoláiban milyen eredmények vannak ezen a téren, hogyan valósul meg a gyakorlatban a módszertan megújítása.

Ha az Önök iskolájában, intézményében is megvalósult valamilyen - bemutatásra alkalmas - korszerű program, módszer, írjon a Hírlevél szerkesztőségének, hogy közkinccsé tehessék a lap hasábjain!

 

A projektmódszer

Miben is rejlik a módszer lényege, korszerűsége?

Az alábbi összefoglalóból megtudhatjuk, milyen előzményei vannak a módszer kialakulásának, miben rejlik ennek hasznossága. Hogyan változtatja meg a tanár-diák kapcsolatot, az interakció stílusát? Végül egy kutatás eredményéről is kapunk információt, amelyben a projektmódszer alkalmazásának gyakoriságát vizsgálták.

A projektmódszer gyökerei a XVIII. századra nyúlnak vissza. A párizsi Építészeti Akadémián projektnek nevezték a nagyobb építési vállalkozások azon részleteit, amelyeket a diákok önálló kidolgozásra kaptak meg. Az Egyesült Államokban a XIX. sz. közepén az építészeti és mérnöki főiskolákon jelenik meg e módszer, s csak később terjed át az általánosan képző iskolákra és a szakiskolákra az ipari, mezőgazdasági és művészeti tárgyakban. 1896-ban J. Dewey alkalmazza először a projektekben való tanulást Chicagóban működő kísérleti elemi iskolájában. A XX. sz. elején kap nagy lendületet a módszer terjedése az amerikai pedagógusok körében, amikor W. Stimson, aki Massachussetts államban a mezőgazdasági képzés referense volt, kampányt indított az ún. „Home Project Plan” elterjesztésére, Ch. R. Richards pedig a technika és kézművesség területén alkalmazza. 1910 és 1920 között három tudós, J. F. Woodhull, W. H. Kilpatrick és Ch. H. McMurry tett kísérletet a projektmódszer tudományos definiálására. 1918-ban jelenik meg Kilpatrick jelentős könyve, a „The project method”. A XX. sz. első évtizedeiben Európában terjedő reformpedagógiai mozgalom kiemelt módszerként ajánlja és alkalmazza. A fiatal szovjet állam iskoláiban az 1931. évi párthatározatig ez a módszer jelentős szerepet játszott. Magyarországon néhány reformpedagógiai kezdeményezéstől és iskolakísérlettől eltekintve, lényegében a 80-as évekig, ismeretlen maradt. Elterjedését ma is akadályozzák fő jellemzői, amelyek nem férnek össze az iskolák tradicionális belső szervezetével (az osztályokra és évfolyamokra való tagoltsággal), az iskolai folyamatok és a környező világ közötti jelentős távolsággal, a tanítási folyamat megszokott rendjével (az ismeretek tantárgyi rendszerével, a tanulási folyamat tanórákra tagolásával, az értékelési szisztémával) és az iskolán belüli munkamegosztás hierarchikus rendjével, a tekintélyelvű tanár-diák viszonnyal.

A világ azonban nem tantárgyakra bontva működik. Az amerikai reformpedagógus és filozófus John Dewey (1859-1952), majd tanítványa és munkatársa, William Kilpatrick (1871-1965) vetették fel, hogy a világ komplex jelenségekből áll, s lényegében minden feladat megoldásához mozgósítani kell mindazt, amit az ember tud. Éppen ezért az oktatás során nem egymástól elhatárolt részeket, hanem a világ komplexitását kell megmutatni a gyerekeknek. A két világháború közötti időben ismert, de nem túl széles körben alkalmazott módszer 1945 után némileg feledésbe merült. Az európai pedagógia a projektmódszert a 60-as években fedezte fel újra, iskolai tanulásszervezési eljárásként az 1970-es évektől került előtérbe a projektmódszer nagy előnye: életközelsége, a szociális tanulás.

A projektmódszer a tanulók érdeklődésére, tanárok és diákok közös tervező és kivitelező tevékenységére építő pedagógiai-didaktikai módszer. A megismerő folyamatot olyan komplex feladatok – projektek – sorozataként szervezi meg, amelyek középpontjában egy, többnyire gyakorlati természetű, a mindennapi élethez kapcsolódó probléma áll. Egy adott téma iránt érdeklődő tanulók az osztály- és évfolyamkereteket átívelő csoportba szerveződve mélyülnek el egy probléma megoldásában. Ennek során jórészt önálló munkával, szükség szerint a projektcsoporton belüli belső munkamegosztással (kiscsoportok szervezésével), a tanórai és a tantárgyi keretektől függetlenül tevékenykednek. A munka során szükséges elméleti tudnivalókat maguk kutatják fel, osztják meg egymással meglévő és frissen megszerzett tudásukat, az egyéni képességek és tehetségek figyelembevételével alakítják az egyes munkafolyamatok elvégzését.

A projetorientált tanítás tehát integratív jellegű, interdiszciplináris. A problémát, a megoldandó feladatot a maga komplex, az élethez kapcsolódó összefüggéseiben fogja fel, és a megoldást a különböző tantárgyakban tanultak együttes felhasználásában látja.

Leképezve minden valós probléma komplexségét, az egyes projektek a feldolgozandó témát minden vele kapcsolatos összefüggésében (történeti aspektusával, kultúrhistóriai vagy néprajzi vonatkozásával, műszaki és technikai jellegzetességével és vonzatával, tudománytörténeti kapcsolódásával) együtt teszik a tanulási-megismerési folyamat tárgyává. A folyamat alanyává pedig a tanulót teszik azzal, hogy a tervezés, kivitelezés és ellenőrzés egész folyamatában a pedagógus felelős partnereként, egyenrangú társaként tételezik. Ezért tekintették a projekt módszer klasszikusai: Dewey és Kilpatrick a módszert a demokratikus társadalom számára szükséges állampolgári nevelése szempontjából kiemelkedő fontosságú nevelésfilozófiai és ismeretelméleti koncepciónak, nem pedig csak technikai vagy didaktikai módszernek.

A projektmódszer ui. a tervezéstől a kivitelezésen át az értékelésig a diákok, és a tanárok közös tevékenységére épít. A folyamat egészére a tanulók alanyi jogú részvétele jellemző, mert döntési jogokkal maguk is részt vesznek a történések irányításában. A választott téma többnyire valóságos probléma köré rendeződik, amely mozgósítja és felhasználja a tanulók adekvát élettapasztalatait. A probléma megközelítése szükségképpen integratív, a felhasznált és újonnan szerzett ismeretek nem szoríthatók tantárgyi keretek közé. Az eredmény többnyire egy közös alkotás (produktum), amelynek használati és/vagy közlési értéke van (pl. művészeti, tudományos, ipari alkotás, kiállítás, újság, színdarab, vitaest), és amelyet a nyilvánosság szűkebb vagy tágabb körének (iskola, szülők, helyi társadalom) bemutatnak. A projekt bekapcsol a szűkebb-tágabb társadalom életébe, mert gyakran irányul a környezet társadalmi, szociális, ökológiai és kulturális problémáinak megismerésére, feldolgozására és részben a megoldásukban való részvételre is. Egy-egy projekt időtartama a választott téma jellegétől, illetve a vállalkozás nagyságától függ. Projekt-napok illetve projekt-hetek rendszeresen vagy alkalomszerűen beiktathatók a megismerési folyamatba.

A projektmódszerrel való munka fázisai:

a) témaválasztás és céltételezés,
b) tervezés (altémák, feladatok, felelősök, helyszínek és munkaformák),
c) kivitelezés,
d) zárás, értékelés.             

Mindez bőséges lehetőséget kínál a szociális tanulásra. A feladat megoldásához elengedhetetlen a résztvevők, illetve a kiscsoportok egymás közötti kommunikációja. Csupa olyan helyzet, ami a tanulóknak rendkívüli lehetőséget ad tehetségük kibontakoztatására, de amely helyzetek merőben szokatlanok a hagyományos tanórai keretekben.

Az iskola évszázadok alatt kialakította, és nemzedékről nemzedékre továbbhagyományozta a tanár és a diák szerepének legfontosabb jellemzőit. A tanár-diák viszony aszimmetrikus, az információáramlás alapvetően egyirányú (a katedrától a pad felé folyik); a folyamatot a tanár tervezi, szervezi és irányítja - a diákok feladata alapvetően a figyelés, megértés, reprodukálás.

A projektorientált tanítás a tanár és a diák szerepét egyaránt átalakítja. A projekt a résztvevők közös munkálkodását jelenti, ezért a projekttanítás gyakorlatában (is) szükséges a tanár-diák viszony szimmetriája. A tanár a munka során nem autoriter tekintély, valamennyi megoldás tudója, sokkal inkább olyan vezető, aki a többieknél több tapasztalattal rendelkezik - elsősorban a módszert illetően. Lehetséges ugyanis, hogy bizonyos területeken a diákok többet tudnak a tanárnál, ill. a tanár alig ért az adott területhez, bizonytalanul mozog a témában. Ezt a hagyományos tanárszerep felől megközelítve a tanári kompetencia csorbulásaként élik meg a pedagógusok, s ezért lehetőleg elkerülik az ilyen helyzeteket.

A projekttanítás megkívánta szerepeket, egyáltalán az egész módszert természetesen a diákoknak is meg kell ismerniük, bele kell jönniük. A szokásos (s a középiskolában már jórészt elvárt) szerepek helyett ők is valami egészen mással találkoznak, s ez őket is elbizonytalanítja. Eddig úgy tudták, hogy a tanári utasítások pontos követése és az intenciók teljesítése jó jegyeket eredményez számukra, "ez a dolguk". Itt most valami más történik: már a probléma megfogalmazása is közös munka lesz, s ugyancsak szükséges a diákok erőfeszítése a megoldási módok megkeresésében és végig vitelükben is.

Az Országos Közoktatási Intézet Program- és Tantervfejlesztési Központja 2001-2005-ig vizsgálatokat végzett „A projektmódszer alkalmazási gyakorisága a közoktatásban” címmel.

Ennek eredményeként megállapították, hogy a projektmódszer alkalmazási gyakorisága (1-5-ös skálán) az általános iskolai tanárok körében 2,4, a középiskolai tanároknál 2,09.

A módszert egyáltalán nem alkalmazzák az általános iskolák 46,8 %-ban, a középiskolák 22,3 %-ban. Egy-egy általános iskolai tanár gyakorlatában 41,1 %-ban, a középiskolai tanár gyakorlatában 62,3 %-ban figyelhető meg. A tanárok 14,7 %-a  nem hallott a módszerről, míg 58,6 %-a ismeri, de bizonytalan, valamint csak néha alkalmazza ezt a módszert.

 

IRODALOM

Buzás L.: A reformpedagógia hatása a hazai nevelésre és oktatásra. Bp. 1989.
Dewey, J.: Az iskola és a társadalom. Bp. 1912.
Dewey, J.: A nevelés jellege és folyamata. Bp. 1976.
Faragó L.–Kiss Á.: Az új nevelés kérdései. Bp. 1949.
Frey, K.: Die Projekt-methode. Wienheim und Basel, 1990.
Hortobágyi K.: Projekt-kézikönyv. Bp. 1991.
Hortobágyi Katalin: Projekt kézikönyv. Bp, 2002. ALTERN füzetek 10. Iskolafejlesztési Alapítvány, 200 o.
Hortobágyi K.: A projekt eszméről?… oktatásról?… tanulásról?… módszerről? in: Új Pedagógiai Szemle, 1991/7–8. 165–169.
Kilpatrick, W. H.: The project method. New York, 1919.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

­­­­­­­­­­­­­­­­­

 

Rendezvénynaptár
<2019. október>
HKSzCsPSzV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Hírmozaik
Kapcsolódó oldalak
Budapest Portál
Iskolai agresszió kezelése
MFPI banner
Tehetségháló
Éniskolám
FOK Nonprofit Kft.
MFPI - Weszely Galéria
Budapesti Ifjúsági Portál
Könyvtárporta - Fővárosi oktatási intézmények könyvtári oldala
Európai év - 2013
A polgárok európai éve - 2013
Est.hu