Partnereink
MTI
Parlamenti diákinfó
IKT oktatási körkép
Interaktív Oktatástechnikai Portál
eduline.hu
Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
Budapesti Művelődési Központ
Történelemt@nítás.hu
Marczibányi Téri Művelődési Központ
Modern Iskola magazin
Katedra Online
Időjárás-előrejelzés
Időjárás-előrejelzés
Szótár

Szótár (DictZone)
Betuméret csökkentéseBetuméret növeléseNyomtatás
Búcsú a fegyverektől
A Farewell to arms (Hemingway)
2009.10.02. péntek
Üdvözlet

Az idei erőszakmentesség világnapra emlékezve (2009. október 2-án) jeleztük olvasóinknak, hogy interjúsorozatot indítunk, megszólítva a békéért munkálkodókat.
Elsőként - az általános hadkötelezettség megszűnésének 5. évfordulója alkalmából - dr. Merza Józseffel beszélgettünk, aki 30 évvel ezelőtt mondott nemet a katonai behívóra.


Ön büntetett előéletű?

Merza J.: Nem. A hat hónapnyi fogházra módosított nyolc hónapos börtönbüntetést pénzzel meg lehetett váltani, s nekem – négy gyerekem miatt – jobb volt fizetni, mint munkátlanul ülni.

Lépjünk vissza 30 évet! Emlékszik még, mire gondolt, amikor megkapta a katonai szolgálatra szóló behívót? (Pontosan mikor?) Hány éves volt akkor?

Merza J.: 47 éves és két napos. A születésnapomon feleségemmel és 6 éves lányommal szép, őszi sétát tettünk Kecskeméten, ahol, elemi iskolás koromban, öt évet töltöttem. A behívó 1979. szeptember 18-ára szólt.
Több mindenre gondoltam, de két lényeges dolog volt. Az egyik: jó időben jött a behívó, mert akkor már tudtam, hogy ilyen esetben mit kell tenni. A másik: Azt kell tenni, amit mondunk, vagyis szavainknak és cselekedeteinknek összhangban kell lenni egymással.

Mi indította négygyermekes matematikusként arra, hogy visszautasítsa a szolgálatot?

Merza J.: Az erőszakmentességről vallott és bő két évtized során kialakult felfogásom.

Tisztában volt az esetleges következményekkel?

Magyarországon a sorkatonai szolgálat

rendszere 2004 novemberéig állt fenn.
1989 előtt még szigorú, több évnyi börtön-büntetés és ezzel együtt az életre szóló megbélyegzettség járt annak, aki megtagadta a katonai szolgálatot. A rendszerváltást követően a sorkatonai szolgálatot ellenző, annak meg-szüntetését kitartóan szorgalmazó társadalmi (civil) nyomásgyakorlás eredményeként (és az egyre nyilvánvalóbb gazdasági problémák miatt) 1989-tól hazánkban is lehetett alternatív (fegyvertelen katonai vagy polgári) szolgálatot teljesíteni, amit 2004. november 3-án - a parlament határozata értelmében - felváltott a szerződéses katonai szolgálat.

Merza J.: Nem. A következmények attól függtek, hogy a bíróság minek fogja tekinteni az ügyet. A szokásos büntetési tétel, sorkötelesek esetén, három és fél év körül mozgott. Ha politikai ügyet akartak volna kerekíteni belőle, akkor több is lehetett volna akkor is, ha túl vagyunk a helsinki egyezmény aláírásán.

Gyermekei hogyan fogadták döntését?

Merza J.: A három nagyobb gyermek egy aláírt képeslappal fejezte ki támogatását, ami nálam volt addig, amíg el nem vették egyéb leadandó tárgyakkal együtt.

Milyen büntetést szabott ki a bíróság a szolgálatmegtagadásért?

Merza J.: Meglepően enyhe, nyolc hónapnyi börtönt, amit a Legfelsőbb Bíróság hat hónapi fogházra változtatott. Ezt az ítéletet a Legfelsőbb Bíróság Elnöki Tanácsa, a Legfőbb Ügyész kétszeri fellebbezésére sem módosította.
Mivel két év múlva visszautasítottam a katonakönyvem átvételét, egy újabb tárgyalás után ismét pénzbüntetést kaptam.

Nem bánta meg?

Merza J.: Nem. A világ egy másik oldalát ismertem meg. A hátrányokat pótolta a rendben lévő lelkiismeret.

Van arról tudomása, hogy a közvélemény hogyan reagált erre a szokatlan és nem veszély nélküli tettére?

Merza J.: Igen. Legfontosabb támogató az Egyház lett volna, azonban a Katolikus Püspöki Kar, egy felkért referensének véleményét magáévá téve, elhatárolta magát az effajta viselkedéstől.

Voltak támogatói (családján kívül), akik megerősítették döntésének helyességében és a következmények vállalásában? Kik (egyének és társadalmi csoportok)?

Merza J.: Munkahelyi kollégáim világlátott emberek, ezért magatartásom, ha nem is mindig követhető, de érthető és megbecsülendő volt számukra. A külföldi írott vagy elektronikus hírközlés révén a határon túl is ismertté lett ügyem. Békecsoportok álltak mellé. A hazai demokratikus ellenzék szintén támogatta, mint az emberi jogok megvalósításának esetét. Erőszakmentes felfogást valló egyházi felekezetek és személyiségek fejezték ki egyetértésüket. Alapvető támogatást, természetesen, a bázisról, a Bokor közösségtől kaptam.

Utópia vagy valóság?

Bármennyire utópisztikusnak tűnhet - a múlt keserű tapasztalataira gondolva - azok igyekezete, akik a könyvek lapjain, konferenciák emelvényein, politikai tárgyalóasztalok mellett dolgoznak a béke megteremtéséért, csodálatraméltó az az egység, amellyel megvalósítására törekszik az emberiség.
Tallózás az erőszakról való lemondás  újabb irodalmában >>

Később követői is lettek. Megkeresték önt, mielőtt a katonai parancsnokságra mentek?
Mit tudott mondani nekik?

Merza J.: Másfél év után a nagyobbik fiam követett, majd közösségi fiatal barátaim. Megkerestek, elmondtam az addig követett bírósági gyakorlatot, valamint azt, hogy milyen körülmények között kell eltölteniük a kiszabott szabadságvesztést. Saját tapasztalataimat és a szolgálatmegtagadás miatt korábban elitéltektől hallottakat mondtam el.

Az utóbbi néhány évben már nemcsak az országok közötti háborúkról hallhatunk szomorú híradásokat, a hazai iskolákban megjelenő erőszakos esetekről szóló tudósításoktól is hangos a média. Mit gondol erről?

Merza J.: Szomorú vagyok, de összefoglaló általánosságokat – nem lévén szakember – nem akarok mondani. Mint európai magánember, szubjektív hangként, azt a bánatos élményemet említem, amikor megtudtam, hogy a párizsi metróaluljárókból kivész a zenés romantika és a felszínen bőrruhás fiatalok száguldoznak bivalyerős motorokon. Metrókocsikat foglalnak el, ártatlan emberek kerülnek olyan ügyek miatt életveszélybe, amihez semmi közük sincs.
Amerikában a tanár a katedra mögül pisztolypárbajt vív tanítványával. A dicsőségnek számító első kubai gépeltérítéstől az önfeláldozó, öngyilkos robbantókig olyan úton megyünk, aminek nehéz pesszimizmus nélkül látni a végét. A politika – a jószándékúak ellenére, ilyenek is vannak – az erőszak mindennapos szálláscsinálója. Nehéz keserű szatírát nem írni.
Nem folytatom, meghagyom ezt a témát a vele készséggel foglalkozó napilapoknak, okos politológusoknak és társadalomfilozófusoknak.
Ami az oktatást, a gyerekeket illeti: a globális világban megsokszorozódtak a mintaadás lehetőségei és ennek hatása meg is látszik az informatikát tehetségesen művelő fiatalság körében. Jó és rossz tekintetben egyaránt.

Elliot Aronson, a neves amerikai szociálpszichológus –  aki új könyvének (Columbine után) magyar nyelvű kiadása okán érkezett Budapestre - az általa kidolgozott "mozaikmódszer" eredményességéről is meggyőzően beszélt. Aronson véleménye szerint az iskolai versengés agresszívvá teszi a diákokat, az együttműködésre nevelt gyermekek nemcsak az osztályteremben, hanem később is tolerálni fogják egymást.
Valóban a versengés az ok?

Merza J.: Ha okos lennék, kitalálnék valamit Aronson professzor módszere ellen. Például azt, hogy a csoportfelelőst is lehet irigyelni, lefojtva gyűlölni, hiszen az alacsonyabbrendűségi érzés újraszületésének minden újszülöttel megvan az esélye.
A hátrányos helyzet nemcsak a versengésből születik. Sikeres személyek lehetnek irgalmatlanok mások iránt. Nem a verseny miatt, hiszen ők nyertek, hanem más, alantas ösztön miatt. Persze, egy „sikeres” sztár is lehet sikertelen, mert nem tud őszintén szeretni és ebbéli sikertelenségét, a szeretet „versenyében” alulmaradását torolja meg másokon. Jó, ez nem az én mesterségem.

Hány éves most? Mivel tölti napjait?

Merza J.: Egy hónapja lettem 78 éves. Naponta bejárok a régi munkahelyemre és ott a könyvtárnak végzek számítógépes feldolgozást. A teljesen szabad munkaidőből adódó szolid jövedelmet nyugdíj-kiegészítésre használom s e réven hasznos likviditásra teszek szert. Talán túl sokat költök újságra, folyóiratokra, de én a papíralapú irodalmat szeretem. Mindig találok érdekes újdonságot magamnak, egyelőre nem öregszem. 
Vérkeringésem karbantartására időnkint gyötrő túrákra megyek, amíg lehet.  A természet – még ha komisz is tud lenni – de mindig őszinte. Ellenségem nincs, barátaim vannak. Velük beszélgetek, levelezek. Figyelem a régi, megbecsült öregeket, hogy ők hogyan csinálják.

Köszönöm a beszélgetést!

(Végh Györgyi)

[Fényképet is kértünk az interjúhoz, azonban alanyunk nem kívánta kép közzétételét.]

Regula falsi

"... Nem tudom, mi van, mi lehet messzebb egymástól: két égitest vagy két lélek. Mégis, úgy érzem, hogy a szelídség ege alatt elkezdett párbeszédeknek, a spontán, mert nem kierőltetett megnyilvánulásoknak a során üzenetek indulhatnak egymás felé, többet érthetünk egymásból, jobban becsülhetjük egymás őszinte törekvéseit.
Adott helyzetünkben is közelebb érezhetjük magunkat egymáshoz, jó akarattal egyre közelebb. Eközben, talán észre sem vesszük, magunk is formálódunk, változunk.
A fizika is azt tanítja, hogy a kapcsolatban álló létezők kölcsönösen hatnak egymásra. Ez nagyon általános törvény.
Minden életkornak megvan a maga szépsége, amely természetesen tartozik hozzá az élethez. Azért jó megöregedni, mert olyan új szépségeket fedezünk fel, amelyekről beszélni szoktak. Csakhogy más a beszéd, és más a tapasztalat. Ilyen szépség a megérteni akarás, a megértésre törekvés. Aki azt a bátorságot vette magának, hogy másokat tanítson, annak mindennap tanulnia kell – mondta Gorkij. Aki azt a bátorságot vette magának, hogy másokat neveljen, annak mindennap törekednie kell növendékei megértésére. ..." [MJ]
                                                                                                           A teljes írás >>


Rendezvénynaptár
<2017. július>
HKSzCsPSzV
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31
Hírmozaik
Kapcsolódó oldalak
Budapest Portál
Iskolai agresszió kezelése
MFPI banner
Tehetségháló
Éniskolám
FOK Nonprofit Kft.
MFPI - Weszely Galéria
Budapesti Ifjúsági Portál
Könyvtárporta - Fővárosi oktatási intézmények könyvtári oldala
Európai év - 2013
A polgárok európai éve - 2013
Est.hu